Rovat: Lélek-Zet Aprócska hogyvagyok szakítják át, A nihilszerű magány bő buborékját, S ő odavet nektek egy-két jólt, De ez ijesztő és bosszantó. Így hallgatva fecseg. Hallja, mit beszéltek, és érti is – nagyja felesleg, A volt és lesz halott. Él a pletyka-jelenleg, De ezt hagyja, mert nincs hozzá ereje, Mondjuk azt rá, hogy simán gyenge, Így holtan létezik. Gyurmaarcotok gyermeki … Bővebben: PRESS-ió